Notes by infeeeee

About Revit, ifc and other things

127-es busz elveszett megállói

127-es busz

Mindössze 6 évig, 1989. március és 1995 május 12. között járt közlekedett Budapesten a 127-es busz. A nyomvonala nagyrészt a 27-es busz jelenlegi vonalát követte, azonban a Sánc utca felé az Alsóhegy utcán közlekedett. Ezen az utcán azóta és (és ha jól tudom) előtte sem közlekedett menetrendszerinti buszjárat.

Térképek

Hungaricana oldalán található több szkennelt térkép is amin látszik a busz vonala, Budapest Főváros Levéltár gyűjteményéből.

1990: BFL Térképtár, Hungaricana

127-es busz útvonala, 1990

1993: BFL Térképtár, Hungaricana

127-es busz útvonala, 1993

Megállói közül majdnem mindegyik létezik jelenleg is és használatban is van más Buszjáratok által (Alsóhegy utca 960-as busz jelenleg, a többi a 27-es), kettőt kivéve, ez pedig a Harkály utca és a Somlói út

Harkály utcai buszmegálló

A megállónak még mindig (2023) látszanak nyomai. Az índított ennek a megírására, mert mostanában kezdődik a volt Munkásőrség bontása, és emiatt előforduhat, hoyg esetleg nem marad nyoma a felújítás után, látványtervek szerint a környéket is rendezni fogják.

Ortofotók

1988: Fentrol.hu

1988-as fotó a megálló kialakítása előttről. Látszik, hogy a parkoló autók az útra merőlegesen állnak, a buszöböl ívének nyoma még nem vehető ki:

Harkály utca megálló ortofotó, 1988

1990: Fentrol.hu

Ez az egyetlen fotó amit találtam ami akkor készült, amikor közlekedett a járat. A képen tisztán kivehető már elkészült buszöböl, nagyon halványan még a megálló táblájának az árnyéka is kivehető a hamisszínes képen.

Harkály utca megálló ortofotó, 1990

1995 július: Fentrol.hu

Ez a kép közvetlenül a járat megszűntetése után készült. Megálló táblának nem látszik már az árnyéka, szóval addigra azt is elbontották.

Harkály utca megálló ortofotó, 1995

Jelenlegi állapot

Google Streetview legrégebbi fotója a helyszínről 2011-es. Szépen kirajzolódik a korábbi merőleges parkoló vonala. Néhol még a szegélykövek is kilátszanak:

Harkály utca megálló Google Streetview, 2011

Harkály utca megálló Google Streetview, 2011

Buszmegálló tábla nyomát nem lehet kivenni, legközelebb ha arra járok felmérem majd, látszik-e belőle valami.

Azóta nem történt érdemi változás. Avar utca kereszteződését a zebrával 2013-ban felújították, de ezt a szakaszt ez nem érintette.

Somlói út buszmegálló

Egyelőre ennek még a pontos helyét nem sikerült meghatároznom, nincs ilyen látható nyoma, valószínűleg csak egy járdába leszúrt tábla lehetett valahol. Kutatás folyt. köv.!